“Az imaginációban egy időbeli folyamat sűrüsödik képpé. S ennyiben éppen ellentéte a fotónak, mert ott az idő áramából egyetlen pillanatot merevítünk ki, míg az imagináció esetében az egész időbeli folyamat lényege áll össze képpé. Az imaginációban az idő szemléléséhez emelkedünk fel. Akkor jutunk imaginációhoz, amikor az időben kibomlót nem engedjük elperegni, hanem a folyamatosan átalakuló formákat lelkünk mozdulatlan felületére vetítjük. Ahhoz, hogy lássunk, mozdulatlanná kell válnunk, mint a történelmi időket látó fa. S ha nem folyunk el a tovaáramló idővel, felemelkedik lelkünk előtt egy kép, egy teljesen objektív kép. A történés imaginatív képe.”
Döbröntei Zoltán: Az idő képei, 2020.
‘Éteri Krisztus’ festmények:
ÁLDOZATHOZATAL
Régen az ember a vérén át emlékezett a távoli múltra.
Ősök sorsát hallotta vére lüktetésében.
Ma amnéziában élünk, süketen a múlt, és vakon a jövő felé.
Az Áldozathozatal azt az időtlen pillanatot mutatja, amikor tudatos lelki tartalmat öntünk a vér titkos összefüggéseibe és akkor:
mögöttünk felemelkedik az Angyal, kicsiny lényünket hordozva.
ANGYAL EURÓPA FÖLÖTT
Minél nagyobb az emberek egymást meg nem értése,
minél nagyobb a szociális agresszió, minél védtelenebbek
vagyunk a technikával szemben, annál közelebb húzódnak
hozzánk az ANGYALOK. Keresik az ember-szívek melegét.
Itt látható közülük egy, akinek lépte alatt beszakad a föld,
s újra láthatóvá válnak a TEMPLOMOK.
V Í Z R E B O C S Á T Á S
/A “Gyerekkor” című képhez/
Felnőttünk. Megtanultuk olvasni a betűket és a pénzt. Megtanultunk választani és dönteni. Visszük és alakítjuk sorsunkat. Mi vagyunk azok, akik vezetjük a családot, az országot, a történelmet. Elődeink elfogytak előlünk. Soron vagyunk.
Érezzük az irtózatos semmi súlyát, azt, hogy, szabad tévedni és elbukni, szabad újra csak felállni, szabad követni, megtagadni és elárulni, szabad megkövezni és elviselni, szabad rossznak lenni, okkal ölni és félni, szabad böjtölni és enni lopni, szabad a többiek kárára élni és szabad áldozatot hozni értük. Szabad, mert felnőttünk.
